Nem tudom azt írni, hogy "szép" regény, hiszen mi lenne szép a háborúban. Nem írhatom azt sem, hogy "drámai", mert az hatásvadász lenne, holott Remarque nem hatásvadász. Talán az "emberi" jelző az, ami leginkább illik erre az olvasmányra. Merthogy nem másról szól, mint a közkatona háborús mindennapjairól, a tűzszünetekről és a lövészárkokról, ahol a legapróbb semmiségek is értékké nemesülnek, és korábban fontosnak ítélt dolgokról derül ki, hogy valójában nincs jelentőségük. A regényben értelmet nyer a "bajtársiasság" fogalma, és a "barátság" is mást jelent, mint a frontvonalon innen. Remarque nemcsak jól, olvasmányosan ír, hanem – csak nem tudom másként mondani – szépen is. Pedig talán ez lehet a legnehezebb: úgy írni szépen a borzalmakról, hogy az mégse legyen giccses és hatásvadász.
Mindenkinek ajánlom elolvasásra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.