Ej, de ügyes ez a Lawrence :) Olyan befejezést rittyentett, hogy nagyon telibe talált engem :) Megszerettem ezt a vadőrt a végére. Pedig végig bizonytalan voltam benne, hogy végül is szimpatikus szereplő vagy sem. De megszerettem. Talán picit bele is szerettem :) Az 'igaziférfiságába'. Merthogy annyit ír az igazi férfi / igazi nő kérdésről, hogy el kellett gondolkodjak többször, hány igazi férfit ismerek, hánnyal találkoztam életem során, és hogy voltaképpen azt hiszem, nem lehet könnyű a pasiknak ez az 'igaziférfiság'. Mármint az ezzel szembeni elvárás. Meg hát jókat lehet tűnődni az regény során a szerelem mibenlétéről, hogy ki miként éli is meg. Meg hogy hányféle van. Ha volt egy, amiről tudjuk, hogy „na, az ott az volt”, akkor azt felül lehet-e múlni, és hagyjuk-e, hogy valaha is felülmúlja egy másik.
De ez nem szerelmes regény, nem Romána-féle óborzalom. Itt kérem filozófia van – pfff, de mennyi, csak kapkodja az olvasó a fejét –, meg jóféle erotika, szókimondós, néha vicces, és van benne egy röpke időre feltűnő apa, aki úgy szereti a lányát, ahogy az köll, kérem.
Aztán persze ott van Clifford, akinek úgy a sorsán, mint a jellemén el lehet filozófálni, meg az igazán neki való, jóságos Mrs. Bolton, aki… De hagyjuk is. Csupa remek karakter, kiváló mondatok, időnként (lehet, hogy csak számomra) köldöknézősek…
Tetszett, no, lehet, nekiugrok a filmnek is, mert elfelejtettem már, hogy is néz ki a mi vadőrünk az ő 'igaziférfiságában' :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.