Hát, csattant ez a tenyér, kaptam egy jókora maflást, csak kicsit késett :) Nem, nem mondhatnám, hogy untam, mert jó a mesélőkéje AB-nek, csak könyv rövidsége ellenére nem kapott el sokáig a sztori. Talán, mert a főszereplő tyúk butasága az agyamra ment, bár ezt remekül ellensúlyozta a fényképező aggyal bíró férj alakja. Aztán végre felpörögtek az események, és a hülyetyúk is megtanult számolni kettőnél tovább – bár valószínűleg máig nem tudja, Einsteint eszik-e vagy isszák, és hogy Shakespeare sírva menekült volna tőle, ha könyv alakjában a kezébe kerül. Na, jó volt ez, kérem, fogok én még olvasni AB-t :) 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.