Két részletben olvastam el ezt a szépséges regényt – sajnos, a vizsgaidőszak kettévágta az élményt. Így mikor másodszorra nekifogtam, a 200 évnyi családtörténetbe nem igazán tudtam visszahelyezkedni, elszakadtak bennem a ki-kicsoda-szálak.
Mindezzel együtt maradandó élmény volt számomra ez a könyv. Kőrösi Zoltán olyan szépen ír, hogy többször volt olyan érzésem, ha bármelyik oldalon egyszer csak befejeztem volna az olvasást, akkor sem lett volna hiányérzetem. Olyan fajta regény ez, aminek – legalábbis számomra – a hangulata sokkal fontosabb, mint a történetek egymásutánja, vagy épp a családi kötelékek laokoonja. Magába szippantott a betű varázslata, míg olvastam. Föl is kerül ez a könyv arra a virtuális polcomra, amin az egyszer még biztos újraolvasandókat tartom.
Igazából kár, hogy bizonyos könyvekhez nem készítenek használati utasítást is, mondjuk így: „A regényt álló lámpa fénykörében, hintaszékben ringatózva, halk zene és egy csésze kávé mellett olvassuk.” De hogy ezt már így megírtam, a következő alkalommal ezt is fogom tenni :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.