HTML

Hintaszék

Minden, ami foglalkoztat, és nem írok róla verset.

Friss topikok

Linkblog

2010.03.08. 20:43 Netelka

Március 8.

Nőnap. Nemzetközi, ami én nem vagyok. Legalábbis a férjem szerint biztos nem, de már apukám szerint se voltam az sose :) Van is emiatt a "nemzetközi" jelző miatt egy fura szájíze az egésznek, de mit tagadjam, csak jól esik egy évben egyszer egy amúgy tök hétköznap folyamán virágot kapni.

 

Persze, szigorúan a munkahelyemen, mert hol másutt. Viszont most itt nemcsak virág van: Nők Hete van, ingyen fitness (1 óra csak, ne tessék kétségbeesni), ingyen mozijegy egy csajos filmre a jelentkezőknek, és a héten napi 2-2 óra szabadprogram, amit "kötelező" magunkra fordítani. Ez mondjuk ma például bajos volt, mivel a meghatározott időben a kisfiamért kellett mennem, úgyhogy ennyi :/ Holnap viszont nagy csavargásba fogunk a kolleganőmmel két egész órát fogok "semmittenni" :) Csütörtökön meg moziba megyek, ahova tényleg ritkán jutok el csak így l'art pour l'art :) 

Igyekszem tehát élvezni ezen a héten, hogy nő vagyok :) Ha már nőként időnként megszakadhatok szeretve tisztelt munkahelyemért, akkor azt gondolom, lelkiismeret-furdalás nélkül örülhetek az ajándékoknak :)

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://maganlira.blog.hu/api/trackback/id/tr821822313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása