Remekül lehet idézgetni belőle a hülyeséget, de amúgy nekem ez a se füle, se farka kategória. Nyilván persze velem van a baj: én szeretem, ha történet van, és annak is eleje, közepe vége. Ez meg egy monológ, vagy inkább agymenés, annak viszont remek. Értékelhetőbb lett volna számomra, ha nem egy folyamatos mondat lenne az egész – a magam részéről én ettől falra mászom (csak nagyon kivételes esetben tudom megbocsátani) –, ugyanis rendre kizökkentem az egymásba folyó sztorikból és azoknak a poénjaiból, vissza-vissza kellett futnom a sorokon, hogy értelmezni tudjam a gondolatokat. Lehet, hogy Hrabalt szokni kell nekem, de ezt a könyvét csak azért olvastam végig, mert nagyon-nagyon rövidke.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.