Sajnálom, hogy ez a könyve is csupán az utolsó ötven oldalon tudott lekötni. Nem éreztem sem a történetet, sem a személyiségeket elég erősnek – illetve azt gondolom, ezt valamikor ifjúkoromban kellett volna olvasnom, akkor valószínűleg jobban megtalál. Hiányolom, hogy egyik szereplő sem váltott ki belőlem különösebb érzelmet, nem kötődöm egyikhez se, egyikük sorsa se érintett meg. Pedig én szeretek összekapcsolódni a főhősökkel, mindegy, hogy negatív vagy pozitív szereplővel. Ez most sem sikerült Kosztolányinak, úgyhogy kicsit csalódott vagyok :/ Maradok a verseinél, azokban még sosem csalódtam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.