A harmadik, amit E-E. Schmittől olvasok. Már majdnem elérte hatásában azt, amit az Oszkár és Rózsa maminál éreztem. Torokszorítós ez is, és van benne bőven, ami gondolkodásra késztet. Szeretem a szerző tiszta, minden pátosztól mentes, mégis felemelő gondolatait. Valahogy olvasásakor kicsit magam is tisztábbnak érzem magam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.