Elborzaszt, amit látok a tévében: falvak romokban, vörös, mérgező iszapban elmerülve. Egyéni tragédiák és egy térség katasztrófája. Mégis, mindannyiunkat is érint. Közvetve biztos. Engem például szíven ütött és a torkomat szorongatja a sírás, ha látom a pusztítást. Elég elképzelni azoknak az embereknek a lelkét, akik szembesültek vele, hogy egy élet munkája - a házuk, kisebb és nagyobb értékeik, az élhető életük - ment veszendőbe néhány óra leforgása alatt. Nem beszélve az emberi áldozatokról, vagy éppen róluk, akik most gyászolnak.
Minden elismerésem azoké, akik ott vannak most is, hogy segítsenek. És azoknak is, akik adományokkal támogatják ezeket a szerencsétleneket.
Jómagam nem teszek mást, csak néha rányomok a 1752-re. Sok 250 forint az egy 10 milliós ország esetében nem kevés pénz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.