Békés Pál szépen ír. Egyszerűen, sallangmentesen. Két sor között nem indul el alattunk a föld, de érezzük, hogy ott van. Aztán az egymással láthatatlan szálakon összekapcsolódó történetek végén mégis van egy erősebb földmozgás, amitől vagy a fotel szélébe kapaszkodunk, vagy megfogjuk a párna csücskit, hogy jaj… Fogok még olvasni a szerzőtől, és mást is erre biztatnék – én is a Molyon kaptam kedvet :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.