Huhhhhh…. Hát, ez nem semmi, pestiesen szólva. Végtelenül ellentmondásos regény. Sokszor zagyva, érthetetlen, majd hirtelen világos és pengeéles; teljesen őrült és ugyanakkor sajnos, végtelenül reális és hiteles; taszít, miközben fogva tart.
Igazából alig-alig tudnám megmondani, olvasd ezt a könyvet, vagy inkább hagyd a fenébe – még magam is rágódom a történeten. A könyv végén Barta András utószavát olvasva mégis azt mondom, el kell olvasni. Talán úgy, hogy előbb ezt az utószót rágod át – mivel egy cselekmény- és gondolatdömping az egész, nem hiszem, hogy úgymond lelőné ez a poént. Inkább a megértésben segít (utólag jól jött nekem).
Azt írja Barta András: „(…) ironikus és parodisztikus mű A Rémkirály, hiszen voltaképpen arról is szól, hogy egy ember, egy anarchista, abnormális szörnyember még akkor sem valósíthatja meg tökéletesen önmagát, ha fittyet hány a világnak, hiszen a való világ, a huszadik századi társadalom – például a náci Németország – sokszorosan túltesz rajta. Hogyan lehetne hát akkor valaki igazi önmaga, ha történetesen „normálisnak” született erre a világra?”
A regény 1970-ben elnyerte a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t – és talán ezt sem dobálják csak úgy a semmiért. Úgyhogy olvasd el – és döntsd el, valóban zseniális műről van-e szó.
Megj.: a könyvből állítólag film is készült, mégpedig John Malkovich főszereplésével, ez pedig engem arra sarkall, hogy utánajárjak. Merthogy tapasztalataim szerint ez a Johnny fiú mindig meggondolja, mihez adja a nevét :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.