A könyv első része, a „Thomas F. utolsó feljegyzései a nagyközönség számára” megérintett. A második adag novella igen is, nem is, ahogy általában én a novellákkal vagyok. Egyik se vágott földhöz, sőt. A szerző ún. minimalista író – és az nem baj, hogy nem szószátyár, de azért lehetett volna bőbeszédűbb.
Az egész rövidke kötet a magányt, az emberi kapcsolatokat vagy épp azok hiányát hivatott érzékeltetni, viszont ehhez számomra túl tőmondatos, túl jelző nélküli, túl „kevés”. Az persze mindehhez hozzá tartozik, hogy én az ilyen rövidke, 2-3 oldalas írásokat csak akkor tudom igazán értékelni, ha szíven ütnek, vagy azt tudom mondani elolvasásukkor, hogy „húha”. Hát, itt ilyen nem volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.