Egy fővel bővült Tóth Krisztina rajongói tábora. És talán a novellarajongók gyülekezete is :) Így kell írni novellát, ahogy ő teszi. Nem magának ír, hanem nekem, az olvasónak. Lehet, hogy amíg írja, csak úgy dünnyög a saját orra alá, de arra késztet, hogy hallgatózzak. Mit mond? De jó ez! És érdekes módon nemcsak a vége jó a novelláinak, vagyis nem feltétlenül a csattanótól az. A mondatai, a gondolatai tetszenek, a nyelvezete, a témái. Magával ragadó, ahogy a mindennapok rezdüléseit kerek egésszé írja, miközben ezen történeteket vagy egy részüket maga az élet alkotta meg. És azok mellett mégis elmegyek rendre. Ezért kell valaki, aki így tudja kimerevíteni a pillanatot, annak humorát, mélységét, fonákságát.
Mivel csak e-bookban olvastam, itt az ideje, hogy beszerezzem az „igazit” :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.