Gyerekszemmel, gyerekfejjel, gyermeki gondolatokkal megélni – túlélni – lehetett, megérteni talán sosem, amit a nácik műveltek. És bennem is fel-felhorgadt a kérdés, ami a regény elején „hangzik el”, majd visszatér a végén is a gyermeki felvetés: „Ottó bácsi – kérdezte akkor a gyerek –, miért nem megyünk nekik? Ötezren vagyunk kettő ellen. Miért hagyjuk?”. Persze, a válasz benne van a regényben, ebben a már-már monoton stílusban, különösebb „egyéni drámázás” nélkül elénk tett írásban, mégis olyan nehéz ezt megérteni annak, aki sosem élte át az üldöztetést, a megbélyegzettséget. Az empátia persze közelebb vihet az átéléshez/beleérzéshez, és nem utolsósorban ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, mindez megtörtént, még akkor is, ha sokan szeretnék elhitetni, az egész csak kitaláció.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.