Nagyon tetszik a könyv alapgondolata, hiszen az örökkévalóság, a vég nélküli lét gondolata engem is foglalkoztat. Merthogy annyi dolga lenne – és mennyi olvasnivalója! – az embernek, hogy sokszor érzi úgy, egy emberöltőnyi élet kevés. A regény főszereplője aztán 600 év alatt bebizonyítja, hogy teljesen értelmetlen és hiábavaló egy olyan élet, amelynek sosincs vége, fölösleges célokat kitűzni, hiszen, ha elérjük, újabb és újabb célok következnek, nemcsak az ego életében, hanem az egész emberiség életében. Egy halhatatlannak a szerelme is hiábavaló, mert minden halandót elveszít maga körül, mások számára pedig egyszersmind félelmetes és visszataszító is, hiszen ki akarna azzal a tudattal együtt élni valakivel, hogy mondjuk már Madame Pompadourral is közelebbi kapcsolatba került. Én még most is azt mondom, érdekes helyzet lehet, de hagytam meggyőzni magam a könyv által, miszerint mindenki ezzel az egy életével lehet boldog a földön.
Olvasmányos, jól megírt regény, amihez nem árt valamelyest tisztában lenni a történelemmel. Egyébként ezt picit túlírtnak is érzem – a csataleírások, folytonos utazások kevésbé adták át a könyv mondanivalóját, mint a főhős elmélkedései vagy párbeszédei. De lehet, hogy csak nekem volt "sok" a történelmi háttér.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.