Nem kétséges: szeretem, ahogy ír. Ez a könyve viszont – talán érthető módon – az olvasó számára túl személyes lehet, bennem is kicsit olyan "mi közöm nekem ehhez" érzést keltett időnként. Németh László mint apa sok esetben elvész a részletekben – önmaga számára persze nyilván nem, de egy külső szemlélő számára biztos. A könyv első harmada tetszett leginkább, de nem adtam fel, hogy keresgéljem azokat a tipikusan "némethlászlós" gondolatokat, és bizony, végig ott vannak a könyvben.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.