Öt csillaggal díjazom a könyvet – csak azt sajnálom, hogy nem feketék ezek a csillagok. Az jobban illene ehhez az életrajzhoz, Konrád György 10 évesként deportálásokat, menekülést, éhezést – egyszóval háborút megélt visszaemlékezéseit. Kár, hogy soha nem volt és soha nem lesz olyan világ, mely megmenthetné, kiemelhetné a gyerekeket az élet borzalmaiból, hogy őket, akik egészen biztosan nem tehetők felelőssé a szörnyűségekért, ne érje semmi baj. Ugyanakkor, ha nem lettek volna akkor is gyerekek, ugyan, ki írta volna meg őket, ki tanúskodott volna arról, hogy ez nem film, ami újranézhető, hanem történelem. Ami reméljük, hogy mégsem ismétli mindig önmagát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.