Nagyon szeretem a stand up-os fiúkat. Ma épp elém került Kiss Ádám egyik showderklubos felvétele, amin elhangzik ez a poén: "Hány éves maga? 45. - És láttam az arcán, hogy ez az a kor, amikor a happy meg a birthday eltávolodik." Jót röhögtem, merthogy zseniális, de azóta ahányszor eszembe jut, egyre komorabb leszek tőle.

 

Én idén töltöm a negyvenötöt. Hát, ha a harminc tragédia, akkor a negyvenöt mi? Világvége? Igen, valami olyasmi. Bár azt mondták, csak 2012-ben jön el, lehet, hozzám már idén bekopogtat. Tizen-, huszonévesen egy 45 éves nőt konkrétan vénasszonynak tartottam, és nem is gondolkodtam rajta, hogy ez valószínűleg elkerülhetetlen - hacsak az ember idő előtt ki nem száll a játékból. Mint mondjuk Domján Edit. De ehhez azt hiszem több kell. Nem bátorságból, hanem talán inkább kilátástalanságból. Én pedig nem tartom az életem most sem kilátástalannak - sőt. Semmi bajom a világommal (legalábbis olyasmivel, amin én nem tudnék változtatni, ha akarnék). Az élettel tehát nincs bajom - az idővel van bajom. Azzal, hogy bárhogy számolom, előre már tuti kevesebb van. Évről évre kevesebb. Ami folyamatosan azzal szembesít, hogy egyszer csak megszűnök majd létezni. És ezt képtelen vagyok felfogni és elfogadni. Merthogy tegyük fel, tényleg lesz majd egy világvége, de én nem hiszek a 2012-es jóslatban. Én egészen távoli jövőben tudom csak elképzelni, hogy egyszer ez a nagy és szép golyóbis bemondja az unalmast. Vagy bemondjuk neki, mi emberek örökre. Addig még sok-sok filmet fog erről készíteni sok-sok remek rendező. Ergo, az én hátralevőm és a világvége között még túl nagy az időintervallum ahhoz, hogy el tudjam fogadni, hogy nélkülem is forog tovább a föld. Jaj, ez persze nem azt jelenti, hogy úgy gondolom, nélkülem nem is tudna forogni - ilyesmi eszembe se jut. Csupán az fáj, hogy ha én már nem leszek, mennyi mindenből maradok majd ki. Merthogy élet lesz nélkülem is, felkel a nap, meg gondolom, meglesz még mind a négy évszak, itt lesz a Balaton, meg a XI. kerület is, a fiam is él majd tovább nélkülem, aztán apránként elhalványulok én is, meg az emlékem is.