Hú, hát meggyötört! Persze, a fenének kell nekem beleélnem magam a főszereplő helyzetébe… De ez történt megint. Ott voltam Maryvel, aki múló éveinek és a konvencióknak engedelmeskedve hozzámegy Dickhez, és már akkor tudja, minden sejtjében érzi, hogy ez az, amit nem lenne szabad megtennie. És milyen jól tudja. Onnantól kezdve napra nap éli meg az életnek nem nevezhető valamit. Azoknak az életét, akik homlokegyenest az ellenkezőjét teszik annak, amire egész valójuk, egyéniségük rendeltetett: Mary együtt „haldoklik” a földdel, a farmmal, a folyamatosan, kíméletlenül tűző nappal, az „úristen, de jó ember” férjével (aki tényleg az, csak semmire nem megy vele az életben), és mikor egyszer végre menekülőre fogná, akkor úgy érzi, abba a környezetbe sem illik már bele, ahonnan indult.
Ahogy írtam, együtt lélegeztem – fuldokoltam – a főhőssel, és talán meg is bolondulok, ahogy ő, ha szerencsésen véget nem ér a regény :)
Bár a könyv végig a feketék-fehérek, szolgák és urak közti ellentétet feszegeti, az én olvasatomban mégis sokkal erősebb volt Mary döntése és egész elcseszett élete. Azt gondolom, ő a bennszülötteket se gyűlölte volna ennyire, talán a neveltetéséből fakadó ez irányú előítéleteit is le tudta volna vetkőzni, ha nem úgy él, ahogy. Az általa rettegett-megvetett Moses alakja is külön figyelmet érdemel – elképesztő kettejük kapcsolata a történet szempontjából.
Nagyon jól felépített regény, bátran ajánlom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.