Hintaszék

Könyv, ékszer, virág, koncertjegy, könyvutalvány, édesség – és még nincs minden a fotón (pl. a Becherovka a két kis pohárral nem fért rá :)). Lehet, hogy szeretnek a barátaim? :)

Laci és Levente (11) játékból birkóznak, van köztük uszkve 70 kiló különbség. Nagy vihogások az ágy felől. 
Levi megszólal: – Valaki itt sírni fog, és nem én leszek az! 
Laci most már tényleg sír – a röhögéstől :))

Na, ez olyan nemtudomhovatenni könyv. Ugyanis semmiképpen nem mondhatom, hogy tetszett, ugyanakkor böcsülettel végigolvastam, míg esetleg ennél irodalmilag jóval értékesebb könyvet meg félbehagytam, pusztán mert untatott. Ez az önéletrajzi írás elsősorban a szerző és Henry Miller író közti szerelmi viszony naplója. Pontosabban sokkal inkább szexuális viszony ez, csak Anaïs keveri a szexet a szerelemmel. Mert ugyan teljesen őrült szenvedélyt él meg az íróval, de ez nem akadályozza meg abban, hogy mindeközben az író feleségével is szeretkezzen, meg persze a saját élete párjával, a volt pasijával, az analitikusával és azt hiszem, már az elején elvesztettem a fonalat, hogy még hányan vannak képben – no és persze, mindegyiket szerelemként éli meg. 
Állandóan libikókáztam: letegyem/ne tegyem, de kíváncsi voltam, öncélú-e ez a folyamatos kefélés (ő durvábban aposztrofálja), vagy vezet valahová ez az egész. Hát, nem, nem vezet sehová – lehet, hogy csupán azért vezette a naplót, hogy legalább ő tudja, kinek, mikor, mit hazudott? 
Őszinte leszek: azt picit irigylem tőle, hogy merte mindezt megtenni és még le is írni, nő létére minden gátlás nélkül vállalja, hogy úgy él, ahogy akar, és azt éli meg, amire csak vágyik, pusztán a maga örömére. Persze, mindezért meg is vetem, de azt gondolom, egy ilyen nemtudomhovatenni könyv esetén ez a paradoxon talán nem annyira meglepő :) 
A könyv irodalmi értékét az a néhány gondolat adja, amit időről időre megtaláltam benne, és azoknak kifejezetten örültem – amúgy zéró. Henry Miller olvasásához viszont nem kaptam kedvet – lehet, hogy ha Anaïs Millernek inkább az írói mivoltát hangsúlyozza, és nem a potenciáját, akkor most nekiállnék keresni a könyveit. Hát, nem így lett.

Megint egy gyötrelmes könyv, gyötrelmes életutakkal. Morris, Frank, Helen – és szinte az összes többi alak is – igazi vesztes. Tele vannak jó tulajdonságokkal, erényekkel, akarással, ugyanakkor hibát hibára halmoznak, és örökösen vívódnak jó és rossz döntések között. Klasszikus lúzerek gyülekezete az egész regény – én mégis szerettem őket. Mert emberi emberek. Mert az emberek ilyenek, ezer szálból szőtt lelkivilággal bírnak: nemes gondolkodásúak és aljasak, optimisták és enerváltak, talpraesettek és balfékek – nemtől, kortól és hitvallásuktól függetlenül. Malamud hősei mindezzel együtt mindig az árnyékos oldalon kötnek ki, pedig a választás számukra is adott. Szóval, mondom én, hogy lúzerek :/

Hát, elindul nekem is a suli. Idén már nem úszom meg négy vizsgával, és ez a hat nem lesz egyszerű. Na, de ha az lenne, mi lenne benne a kihívás? :) 

Bár fáj ez a könyv, mégis, ahogy az életbeli fájdalmaktól, ennek a regénynek a soraitól is csak többek leszünk. Ami nem öl meg, az megerősít, szokták mondani – picit belehalsz, ha elolvasod, de visszajössz, és talán másként fogod látni a dolgokat. 
Azt írja Oriana Fallaci, hogy „ajánlja ezt a könyvet egy nő minden nőnek” – én viszont nemtől, kortól, családi állapottól függetlenül mindenkinek.

Laci és Levi meccset néznek. Laci kérdezi az ágyból: 
– Anya, mikor jössz aludni? 
– Jaj, hagyjál már, még csak fél 8 van!!! Fél tíz előtt ne számíts rám. 
– Na, alkudjunk meg! Hamarabb idejössz, kapsz egy fél óra masszírozást. 
(Gondolkodóba esem….) 
Levente megszólal: – Szerintem szexre jobban jönne. 
Hát, kész, lefordultam a székről – uram meg az ágyról :))))

Így néz ki a kukucskálós túrós. Nem, nem lopott fotó, nem lopott süti - ezt is én követtem el :)

Egyszerűen zseniális! A sztori, a lélekrajz, a feszültség, a figurák… csillagos ötös!

Kiváló önéletrajz, mégpedig a gyermek Doctorow szemén keresztül. Azaz csak egy szelete a majdani író életének. Nem gügyögve, nem selypegve, hanem úgy, ahogy egy okos, értelmes kis lény látja maga körül a világot – a közvetlenül őt körülvevőt és a tágabbikat –, a családi kapcsolatokat, az első szerelmet, a nőket, az értékest és értéktelent, a jelent és a lehetséges jövőt. Érdekes, információgazdag, olvasmányos, jól megírt regény, bárkinek szívesen ajánlom :)

Jövő hét végén öcsém is "igába hajtja a fejét" :) Szeretnék sütit vinni a lagziba, így hát muszáj volt most egy próbasütést végeznem. Bécsi diós kocka a drága. Leteszteltem: jóféle :)

Rövid, olvasmányos, amolyan egydélutános könyv (nem véletlenül olvastam e-bookban). Olyan, pipa, ez is megvolt, jól is szórakoztam – semmi több. De nem is akar több lenni, és ez jó.

2008 januárjában ez az útkönyv elkísért életem egyik meghatározó négy napjára – azóta is benne vannak a narancssárga post it fülecskék a felirataimmal. Imádtam, mert nagy segítségemre volt. Egyetlen hátránya, hogy picit nehéz cipelni – de mivel kiváló, esetében igaz a „tartalomhoz a forma” szlogen :)

Napokig hordtam ezt a nyúlfarknyi könyvet a táskámban, mert valahogy nem tudtam túljutni a 15. oldalon. Aztán meg szinte egyszerre „megettem”. Megint szembetaláltam magam a Márquezre jellemző miliővel, az azzal járó illatokkal, hangokkal és színekkel, de nem hatott rám olyan erővel, mint másik két általam olvasott könyve. A regény naturális befejezése picit erős volt nekem, és az egész regény azt az érzést keltette bennem, mintha visszafelé néznék egy filmet. Hát, Márquez az Márquez, ez vitathatatlan. De ha az ember már olvasott egy legjobbat, minden utána következő már csak halványabb lehet. 

Igazi meglepetést szerzett a zuram és a fiókám – ezt a lámpicskut kaptam tőlük, hogy sose felejtsem el, ki is nekem a fény az éjszakában :)

"Mire felneveled a gyerekeidet, megtanulod, mivel tartozol szüleidnek." A FB-on lőttem, nem ismertem és nem is tudom, honnan származik az idézet.  De ebben tényleg van tartalom, számomra súlya vannak ennek a néhány szónak. Annyi mindent zúdítottam én is anyámék fejére/nyakába eddigi életem során, és így, hogy lassan 11 éve nevelgetem/terelgetem a fiókámat, apránként felfogom, hogy mi minden múlik egy rosszul odatett mondaton, egy félvállról adott feleleten, egy vállrándításon, egy időben hazaérkezésen, egy karón vagy egy ötösön, egy bevágott ajtón - vagy épp egy köszönömön (na jó, ez nagyon pátoszos, de nem így van?). Meg, hogy az "én csak jót akarok neked" ezerszer hallott mondatának minden egyes szava az, ami! Mert tényleg! És nem értjük meg, azt gondoljuk sokáig, hogy "jól van, anya, mondd csak, bla, bla, bla, bla..." Meg, hogy a "nem nekem tanulsz, fiam", valóban azt jelenti, hogy bizony, mind a saját életünk alapjait kéne, hogy lerakjuk már akkor, tojáshéjjal a seggünkön, és csak kevesen értik ezt. Pontosabban szerintem akkor még senki se érti, csak vannak köztünk mázlisták, akik már akkor is tanulnak, amikor mi még pont leszarjuk. 

Így a könyv felénél járva, kedves Larry, azt kell mondjam, a Becéző szavakhoz képest ez zéró. Hová lett a humorérzéke, lendülete, de legfőképpen hová rejtette Aurora Greenway korábbi utánozhatatlan, egyedien szellemes, vibráló személyiségét?  Ez itt csak egy aszott tyúk, aki el akarja hitetni velem, hogy még nyolcvan évesen is megkettyintik a nálánál 30 évvel fiatalabb pasik, meg persze az összes többi is. Na, hagyjuk már! 

Bár teljesen őrült, már-már aberrált történet, a helyzet az, hogy ha nem sorakoznának körülöttem az olvasnivalók, újra nekifognék. Olyan érzésem van, mint azoknak, akik imádják a kamikaze-csúszdákat, és strandzárásig újra és újra lecsúsznak. Most én is csúsznék, de inkább majd jövő nyáron újra két „lányregény” között :)

Megvettem az első adag füzet/toll/fösték stb. pakkot az ötödikbe induló fiókámnak: 6.600,- Lehetne több is, de nem vettem körzőt, bízva abban, hogy a tavalyi megvan még, meg pont leszartam a dizájnt – klasszikusvonalas/négyzethálós. Új táska, lévén 4 évig hordta az elzőt, 3.500,- A tankönyvei 22.000,- Ft-ba kerülnek, és a 3. héten mennek erdei táborba köbö 30.000,-ért. Ha jól számolom, úgy 60 ezerrel indul az év. Király! 
Ja, merthogy ez az első év, amikor minden forintot fel fogok írni, ami csak az ő sulijára megy el – egyszerűen kíváncsi vagyok, hol áll meg a számláló. Valószínűleg nem röhögöm majd halálra magam :/ (Ja, persze, tudom, hogy nem egyedi eset, csak mondom a magamét, ahogy szoktam.)

 „N”-edik fejezet, 

melyben az olvasó elbúcsúzik Esti Kornéltól, őszinte örömét fejezve ki az iránt, hogy megismerhette az urat, annak szellemét, humorát, ironizáló képességét, nemkülönben azt, hogy segített még jobban megkedvelni egy bizonyos Kosztolányi nevű írót, aki ha akarná se tudná eltitkolni, hogy költő, mégpedig olyan, aki elképesztő szellemességgel ötvözi a költészetet a prózával, miközben mind ő, mind olvasója remekül szórakozik; utóbbira én vagyok a tanú, előbbire maga a mű, melynek sorai közül hangosan kacag a jókedv :)

Heti könyvbeszerzésem számokban: 
6 könyv, 3 alkalom, 2-szer 200 Ft, és 4-szer 250, azaz mindösszesen 1400,- Ft :) 
Könyvcímek: 
– Gárdonyi: Hosszúhajú veszedelem 
– Mario Puzo: Pokoli porond 
– Benedek István: Aranyketrec 
– John Updike: Ilyen boldog se voltam 
– E.L. Doctorow: Világkiállítás 
– Chuck Palahniuk: Harcosok klubja 
Azt hiszem, most elégedetten hátradőlhetek :)))

Ha áthúzod a számításomat, attól még a végeredmény nem változik, csak lassabban jön ki. De egyszer kijön. 

Gyerekszemmel, gyerekfejjel, gyermeki gondolatokkal megélni – túlélni – lehetett, megérteni talán sosem, amit a nácik műveltek. És bennem is fel-felhorgadt a kérdés, ami a regény elején „hangzik el”, majd visszatér a végén is a gyermeki felvetés: „Ottó bácsi – kérdezte akkor a gyerek –, miért nem megyünk nekik? Ötezren vagyunk kettő ellen. Miért hagyjuk?”. Persze, a válasz benne van a regényben, ebben a már-már monoton stílusban, különösebb „egyéni drámázás” nélkül elénk tett írásban, mégis olyan nehéz ezt megérteni annak, aki sosem élte át az üldöztetést, a megbélyegzettséget. Az empátia persze közelebb vihet az átéléshez/beleérzéshez, és nem utolsósorban ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, mindez megtörtént, még akkor is, ha sokan szeretnék elhitetni, az egész csak kitaláció.

Először történt velem, hogy könnyek közt olvastam egy regény végén recepteket. De nemcsak a kókuszkrémes pite miatt édes ez a sztori. Persze, ki nem hagynám ezután, hogy megsüssem :) És majd majszolgatom, miközben a regényből készūlt filmet újranevetem-sírom :)

Öt csillaggal díjazom a könyvet – csak azt sajnálom, hogy nem feketék ezek a csillagok. Az jobban illene ehhez az életrajzhoz, Konrád György 10 évesként deportálásokat, menekülést, éhezést – egyszóval háborút megélt visszaemlékezéseit. Kár, hogy soha nem volt és soha nem lesz olyan világ, mely megmenthetné, kiemelhetné a gyerekeket az élet borzalmaiból, hogy őket, akik egészen biztosan nem tehetők felelőssé a szörnyűségekért, ne érje semmi baj. Ugyanakkor, ha nem lettek volna akkor is gyerekek, ugyan, ki írta volna meg őket, ki tanúskodott volna arról, hogy ez nem film, ami újranézhető, hanem történelem. Ami reméljük, hogy mégsem ismétli mindig önmagát.